Az utazás az nagyon egyszerű, szinte nem lehet eltévedni és nagyon ügyetlennek kell lenni, hogy ne találja meg valaki az Arsenal stadionját, mivel a metró megálló neve az, hogy …dobpergés… Arsenal. Egy napi jeggyel és egy metró térképpel a kezünkben London minden pontjára könnyen el lehet jutni, minden metró-vonalnak van egy színe és egy neve és tökéletesen ki van táblázva, hogy mi-merre-hányméter. Tényleg szuper!

Én ahol tudtam próbáltam (itt is) a tudtára adni mindenkinek, hogy Magyarországról jöttünk meccset nézni, és hogy ez milyen király, de legtöbbször csak annyi volt a válasz hogy ismernek nagyon jó magyar játékosokat, Puskást! Egy sör kivégzése után, amiért Magyarországon sehol nem fizetnék ennyi pénzt (3,4£), elindultunk a meccsre.

A kapu mögött ültünk a legfelső szektorban, de szerintem nagyon jól lehetett látni. Előttünk melegített Cech, majd később jöttek a Chelseas játékosok is, és a túlsó térfélen pedig az Arsenal játékosai. Gondolom a meccset többen láttátok, hogy egy gól nélküli döntetlen lett, amit otthon lehet hogy közönnyel konstatálva percek alatt elfelejtenék, de itt kinn azért más volt a helyzet.

A meccs után elszivárogtunk a stadiontól, csak közben még összeszedtük Oszkárt is, és így már teljes volt a létszám. Beültünk, egy jó kis kajáldába, hogy kicsit mérgezzük a testünket valamilyen indiai csodával, valami „lamb sheet”… , magyarán szólva egy egyszerű gyros, sült krumplival.

Másnap 9 körül lementünk reggelizni és egy kis lazulás után a közös helységben, délkörül visszamentünk az Emirates stadionhoz, ahol találkoztunk az egyik Klub-tagunk Pocok „eltitkolt ikertestvérével” Dáviddal, aki kinn él Londonban és Pocokhoz hasonlóan ugyan úgy sportszervezőin tanul és él-hal az Arsenalért.

Megnéztük a VIP-szektort, élveztük a bőrülések finom tapintását, majd jól lecsekkoltuk a kirakott kupákat, és emléktárgyakat, és ezek után jöttek számomra a legizgalmasabb részek, amiket a játékosok személyesen érintenek egy meccs előtt. Olyan sorozatképet csináltam magamról a játékos bejárónál, hogy évekig tudnám .gif-ben visszanézni! Itt ennél a résznél éreztem magam a legjobban.

Aki megteheti, érdemes elmenni egy Arsenal meccsre Londonba és ha már ott van, akkor nézzen meg minél több mindent és próbáljon minél több emberrel megismerkedni, hogy a lehető legtisztább képet kapja az ottlétről. Élvezzétek ki minden pillanatát és a lehető legszebb emlékekkel gyertek haza! Ezt kívánom minden jövőbeli kilátogatónak! Ha úgy gondoljátok, hogy kijutni nagyon nehéz lenne, akkor viszont egy nagy sorozat közben Arsene Wenger nyilatkozattal zárnám az írásomat: „It’s not impossible. I know it will be difficult for us to go through the season unbeaten. But if we keep the right attitude it’s possible we can do it.”